Kisebb fajta offenzívába kezdett a Kia, mivel a tesztelt Picantón kívül, már az alsó középkategóriás Cerato is megjelent a közelmúltban hazánkban. A luxus Opirus óta pedig már azt is tudjuk, hogy a Kia képes jóval nagyobb autót készíteni. Örömmel konstatáltuk azt is, hogy kis méretei ellenére a Picanto sem lett egy buta kisautó, hanem inkább egy meglepően jól használható és praktikus darab.

Egy csöppet sem mondható férfias formájúnak a Picanto, de ez a kisautók között sohasem volt szempont. A tesztautó viszont igazán pofás, amiben a színre fújt lökhárító, valamint a könnyűfém felni döntő tényező. Ez persze csak a magasabb felszereltségi szinttel jár együtt, jó sok pénzért.

Az igazi nagy meglepetés az igényesen kidolgozott belső tér megpillantásakor éri az embert. Látványügyileg és tapintásilag is remek az anyagminőség, ami egy dél-koreai miniben ritkaság.

Kisautóhoz mérten rendkívül kulturált a belső

Elsőre feltűnik, hogy rengeteg helyre lehet pakolni az utastérben. Ahová nézünk, ott polc terem. A kormány alatt egy rövidebb és egy hosszabb polc, illetve a kis kesztyűtartó felett is egy másik polc fekszik keresztben. A váltó előtt két pohártartó, valamint kis mélyedés található a szivargyújtó társaságában. Renault-hoz hasonló megoldásként igényes műanyag kiskuka jár az autóhoz, amelyik a kiválasztott pohártartóba illik.

Kifejezetten jól mutat - sajnos megint csak a magasabb felszereltségű modellekben - a középkonzolt körülölelő alumínium-hatású műanyag keret. Ebbe utólagos, de remek minőségű Sony CD-s rádió is helyet kapott. Kár, hogy az ígért hat hangszórónál kevesebbel, kettővel kellett beérni.

A kormány fogása és kinézete is kellemes, bár a bőr megkérdőjelezhető minőségű. Zavaró, hogy csekély mértékben állítható csak a magassága, mélysége pedig egyáltalán nem. A pici mérethez képest elfogadható üléspozíció alakítható ki még 190 centiméteres testmagassággal is. A hátsó sorban az átlagosnál nagyobb hely van, bár csodákat nem lehet várni egy mindössze 3495 milliméteres kisautótól. A fejtér mindenhol kielégítő, hátul sem ért a fejünk a tetőkárpithoz.

Kis tömege ellenére 8,7 literes városi és 7,4 literes országúti fogyasztást mértünk

Már csak a csomagtartó maradt ki a mustrából. Jól látszik, hogy elsősorban az utasok kényelme volt a fő szempont, mert mire az autó végére értek a mérnökök, már csak egy zsebkendőnyi terület maradt a csomagoknak. A 105 literes csomagtér a gyakorlatban két hátizsáknak elegendő méretű helyet takar. Nagybevásárláshoz ezért nem célszerű két személynél nagyobb létszámmal nekivágni, mert biztosan szükség lesz a hátsó üléstámlák előrehajtására.

Az első negatív élmény akkor érhet bennünket, mikor megtudjuk, hogy mindössze egy ezres illetve egy 1,1 literes motor választható a Picantóba. Ráadásul mindössze négy lóerő különbség van a két motor között, amelyben sok logikát nem tudtunk felfedezni. Nálunk az erősebbik 64 lóerős változat járt, amiért plusz 100 ezer forintot kell letenni.

A csekély 950 kilogramm körüli saját tömeg mellett fürgén nem, de elfogadható vehemenciával mozog az autó. Jól veszi a fordulatot a pirinyó motor és meglepően szép hangot bocsát ki magából magasabb fordulatszám mellett. 15,1 másodperc alatt érhetjük el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet, a végsebesség pedig 154 km/óra. Óra szerint hosszabbfajta erőlködés nélkül juthatunk ebbe a sebességtartományba, de könnyen belátható, hogy nem erre termett a Picanto.

Nincs hiány a praktikus részletekben, szinte mindenütt találni helyet motyóinknak

Fájó pont, hogy a fogyasztás itt sem az elvárt mértékben alakult. Városi használatban normál és kicsit sietős tempóval közlekedve, légkondicionáló használata mellett 8,7 liter fogyott 100 kilométerenként. 110-120 km/órás sebességgel haladva az M7-esen pedig 7,4 literes átlagfogyasztást sikerült elérni, ami vagy két literrel felette van az elvárhatónak. Ennek fő oka a rövid váltóáttételezés lehet.

Érthetetlen, miért nem kapható egy 1,3 liter körüli hengerűrtartalmú motor a Picantóba, ami a dinamikusabb mozgatás mellett hasonló mennyiségű üzemanyaggal is beérné. Az autó többi része egyébként valószínűleg könnyedén megbirkózna egy kicsivel nagyobb dinamizmussal.

Kisautóban ritkán találkozni ilyen csendes utastérrel, ugyanis jó minőségű aszfalton haladva még nagyobb sebességnél is rendkívül csendes az utastér. Autópályán egyedül a szélzaj kezd jelentősen növekedni, a kisautókra jellemző hangos futóműzajokat sikerült kirekeszteni az utastérből. A kompakt méret ellenére viszonylag stabilan fekszik az úton a Picanto. A rugózás inkább a feszesebb kategóriába tartozik, de abból a fajtából, ami rossz úton haladva sem veszi el a kedvünket az autózástól.

1,9 millió forintról indul a Picanto alapára

Jól lassítják a fékek az autót magasabb sebességről is, ideges reakciók nélkül. Jó érzés az is, hogy ebben a drágább autóban hátul is tárcsafék lassít. Agresszívan harapnak a fékbetétek már enyhe pedálhasználat során is, így a külső szemlélők az erősen bólintó karosszériát látván valószínűleg nem egy profi sofőrt sejtenek a volán mögött.

Ötsebességes kézi váltón keresztül jut az erő az első kerekekhez, de ha úgy kívánjuk, akár automata váltót is kérhetünk a nagyobb motorhoz. Jól kapcsolható a Picanto kézi váltója, viszonylag határozattan mozog a kar, ami nem jellemző a Dél-Koreából érkező modellekre.

Tesztautónkat egy utólagosan felszerelt tolatóradarral is ellátta a forgalmazó. Az érzékelők különös módon a rendszámtábla két szélén kaptak helyet, a kicsit bántó hangú csipogást pedig a C-oszlopra fabrikált fekete doboz végzi. Apró termetéből adódóan viszont tolatóradar nélkül is jól érezhetőek a méretek, amihez a nagy külső visszapillantó tükrök is hozzájárulnak.

Már csak az árról kell említést tennünk. 1 899 000 forinttól indul az ár, a tesztelt EX felszereltségért pedig jóval többet, 2 799 000 forintot kérnek. Olcsónak ugyan nem, de minden részletében versenyképes kisautónak tartjuk a Picantót.

Vakmerőség nélkül kijelenthető, hogy a Kia palettáján a Picanto versenyképessége a legjobb. Semmivel sem rosszabb a kategória nagymenőinél, egyedül a parányi csomagtartó köphet a levesbe.